Netre fel!

Kedves Kollégák!

A KIT Hírlevélben bukkantunk az alábbi hírre, amely jó példa lehet az iskolai és a közművelődési könyvtárak együttműködésére.

Netre fel! — gyerekek információszerzési ismereteit fejlesztik c. írás a Zalai Hírlap cikke alapján tudósít a Netre fel! elnevezésű 7-8. osztályos diákok számára szervezett tudáspróba eredményéról.

Megnéztük a zalaegerszegi Apáczai János Általános Művelődési Központ Könyvtárának a honlapját, ahol megtalálható a felhívás és a honlap, amelyen keresztül az egész verseny zajlott. Itt a határidőkön és feladatokon túl a csapatokat további tudnivalókkal, tudástárral és videóbejátszásokkal segítették a szervezők. Érdemes alaposan áttanulmányozni az egész holnapot!

A Zalai Hírlapban megjelent összefoglaló a versenyről:

“A 7-8. osztályos zalaegerszegi és városkörnyéki tanulóknak meghirdetett versenyben 8 csapat jutott el a vetélkedés végéig – tudtuk meg Ambrus Adrienntől, a könyvtár munkatársától. A feladatok megoldásából kitűnt, a gyerekek nem csak játékra használják a számítógépet, hiszen rátermetten kezelték az internetes adatbázisokat, könyvtári katalógusokat és tartalommegosztó oldalakat egyaránt, eleve, az egész verseny a neten zajlott. Mindezen túl eligazodtak a digitális könyvtárakban, on-line katalógusokban, linkgyűjteményt készítettek adott témában, továbbá film- és könyvajánlót írtak.”

Gratulálunk a versenyző gyerekeknek és a könyvtáros kollégáknak a remek versenyhez!

Mi így működünk együtt – pályázati eredmények

Kedves Kollégák!

Honlapunkra április elején felkerült a Mi így működünk együtt c. pályázat eredménye. A zsűri döntése alapján a beérkezett 14 pályázázó közül az első három helyezést az alábbi pályázók munkái értéik el:

1. Savanya Ildikó (Arany János Általános Iskola, Szeged) - Kulcsár Marianna, Nagy Zsuzsanna, Vóna Mária (Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged): Áthidalások

2. Pokornyi Orsolya, Fábián Krisztina, Lauberné Benedeczki Julianna (Arany János Általános Iskola és a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtár Béke Fiókkönyvtár, Dunaújváros): A dunaújvárosi József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárának, Béke Fiókkönyvtárának és az Arany János Általános Iskola iskolai könyvtárának együttműködése

3. Kalincsákné Molnár Zsuzsanna, Zseli Klára (Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Könyvtára – Városi Könyvtár Sziget utcai Fiókkönyvtára, Székesfehérvár): Közös megemlékezés Benedek Elek születésnapjáról (szeptember 30.) a Népmese Napjáról

3. Mészáros Rita, Magyar Szilvia (Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ Fejér György Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára, Keszthely): Párkányi József Területi Könyvtárhasználati Vetélkedő elmúlt 7 éve

Minden pályázónak gratulálunk! A KTE arra törekszik, hogy hogy a közeljövőben a zsűri által publikálásra érdemesnek ítélt 13 pályaműnek megtalálja a megfelelő kiadványt.

Az OPKM együttműködési felhívása

Tisztelt Kollégák!

A Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz” pályázat kedvezményezettjeként az OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 210 100 600 Ft támogatást nyert a Nevelési Tudásdepó az olvasóvá neveléshez és a digitális kompetenciák fejlesztéséért című projekt megvalósítására.

A projekt keretében egy Olvasás Portál elnevezésű internetes oldalt kívánunk létrehozni. Ezen a felületen össze szeretnénk gyűjteni olyan hazai és nemzetközi kezdeményezéseket, melyek támogatják az olvasóvá nevelést, az olvasáskultúrát, a digitális és információs kompetenciák fejlesztését. Továbbá a felület lehetőséget nyújt majd arra is, hogy felhívásokat, meghívókat tegyenek közzé. Célunk hogy az így megszülető tudástár közvetlenül használható legyen a közoktatásban, valamint képezze alapját a folyamatos fejlesztő munkának.

Ennek a gyűjtőmunkának a támogatására kérem a tisztelt Kollégákat!  Ha van (vagy volt ill. terveznek) könyvtárukban, iskolájukban olvasást népszerűsítő, digitális kompetencia fejlesztését célzó rendezvény, projekt, foglalkozás vagy bármilyen egyéb kezdeményezés, kérem vegyék fel velünk a kapcsolatot!

A jelentkezéseket a bilicsi.erika ‘at’ opkm.hu e-mail címre vagy a 06-1/323-5531-es telefonszámon várjuk. A projekt megvalósításáról további információkat olvashatnak a http://www.opkm.hu/oldalon a Tudásdepó-Expressz menüpontban.

Együttműködésüket előre is köszönjük!

Üdvözlettel:

Bilicsi Erika könyvtáros
OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1089 Budapest, Könyves Kálmán krt. 40.
Postacím: 1363 Budapest, Pf. 49 Tel.: 1/323-5531