Megjelent az új Nat

Kedves Kollégák!

Megjelent: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról In: Magyar Közlöny, 2012. 66. sz., 10635-10847. p. URL: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK12066.pdf Utolsó letöltés: 2012.05.05.

Dömsödy Andrea
iskolai könyvtári szakreferens

15 éves a KTE

Éppen ma 15 éve, hogy a Könyvtárostanárok Egyesületének önállóságát bejegyezte a Fővárosi Bíróság – 1997. március 25-én.

Vagyis idén ünnepeljük egyesületünk szakmai/jogi/pénzügyi önállóságának kezdetét. Mint ismeretes, korábban nem egyesületként, hanem a Magyar Könyvtárosok Egyesületének egyik szekciójaként működtünk, 1986-1997 között.

 

Iskolai könyvtárosok, könyvtárostanárok foglalkoztatása – állásfoglalás

Iskolai könyvtárosok, könyvtárostanárok foglalkoztatása
(http://xa.yimg.com/kq/groups/14029708/114328968/name/isk_kvt_foglalk_2011_KTE.pdf)

Könyvtárostanár alkalmazása minden olyan nevelési-oktatási intézményben kötelező, ahol iskolai könyvtár mőködtetése kötelező. A 11/1994. MKM r. 7. sz. melléklete szerint iskolánként (legalább nyolc évfolyammal alapított általános iskolában, gimnáziumban, továbbá a szakközépiskolában, szakiskolában, szakmunkásképző iskolában, ha általános műveltséget megalapozó évfolyama van, kivéve, ha a feladatot nyilvános könyvtár látja el) egy könyvtár működtetése kötelezı.

Kollégiumok esetén 200 férőhely esetén kötelező a könyvtár működtetése, könyvtári szolgáltatás biztosítása. Művészetoktatási intézmények esetén pedig akkor kötelező a könyvtár működtetése, ha legalább hat évfolyammal alapították.

A közoktatási jogszabályok a könyvtár működtetésének minimális feltételeit is meghatározzák. Ezek között pedig többek között egyértelműen szerepel:

  • „könyvtárostanár (-tanító) alkalmazása” (11/1994 MKM rend. 3. mell.) 
  • könyvtárostanárként pedagógus és könyvtáros végzettséggel is rendelkező kolléga alkalmazható (Kt. 17.§ (1) m)
  • óraszámát a nyitva tartás és a helyi tantervben szereplő könyvtárhasználati órák alapján kell kiszámolni (Kt. 1. sz. mell.)
  • kötelezı óraszám: heti 22 óra (Kt. 1. sz. mell.)
  • a nyitva tartást minden tanítási napon biztosítani kell (Kt. 53.§ (6) és 11/1994. MKM r. 3. sz. mell.)
  • tanórai foglalkozásokat kell tartani (11/1994. MKM r. 3. sz. mell.)

Az előírásokon túl, miért szükséges könyvtárostanárt alkalmazni Folytatás

Az EU oktatásért felelős minisztereinek az iskolai könyvtárügyről

A Könyvtárostanárok Egyesülete az iskolai könyvtárosok szakmai szervezetének 25 éves jubileumi évében, Magyarország soros Európai Uniós elnökségéhez kapcsolódóan nyílt levélben fordul az EU oktatásért felelős minisztereihez annak érdekében, hogy az iskolai könyvtárakra irányítsa figyelmüket.

Tisztelt Miniszter Asszonyok, Miniszter Urak!

Engedjék meg, hogy Magyarország Uniós elnöki szerepe alkalmából levéllel forduljunk Önökhöz, az uniós tagországok iskolai könyvtárai érdekében.

E levél aláírói, a magyar Könyvtárostanárok Egyesülete tagjai meggyőződéssel vallják, hogy Európa jövője nagyban függ az Európai Unió 2007 – 2013 között érvényes oktatási – képzési stratégiájának minél eredményesebb végrehajtásától. Meggyőződéssel valljuk azt is, hogy a Stratégia központi gondolatát, vezéreszméjét képező élethosszig tartó tanulás kulcskompetenciáinak elsajátítását a leghatékonyabban az iskola képes megalapozni. Saját szakmai tapasztalatainkra alapozva meggyőződéssel valljuk, hogy ennek az alapozó pedagógiai folyamatnak az iskolán belül igen fontos műhelyei az iskolai könyvtárak. Végül hisszük és valljuk, hogy az iskolai könyvtárak csak akkor lesznek képesek az Európai Unió oktatási – képzési stratégiájából rájuk háruló feladatokat hatékonyan és eredményesen megvalósítani, ha fejlesztésüket, könyvtári potenciáljuk és pedagógiai szerepük erősítését kiemelt feladatként célozzák meg a tagországok oktatásfejlesztési koncepciói.

Folytatás

KTE kiadvány

Megjelent az egyesület Kis KTE Könyvek sorozatának harmadik kötete, Ilyés Renáta és Melykóné Tőzsér Judit feladatgyűjteményének és óravázlatainak közös kiadása.

A kiadvány megjelenését – ahogyan a korábbi kötetekét is – a Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatása tette lehetővé. Ennek köszönhetően a KTE 2008. évi tagjai ingyenesen megkapják – személyesen vehetik át a rendezvényeinken.

A könyvbemutató a KTE közgyűlésén volt 2008. november 27-én, ahol a szerzőkkel is beszélgettünk.

Megrendelhető az egyesület címén: ktep ‘at’ upcmail.hu  – Ára: 2 500,- Ft, amelyet átutalással is lehet fizetni a KTE számlaszámára (11708001-20341237)

KTE szakmai beszámoló 2008

A KTE szakmai beszámolója az egyesület 2008. november 27-i közgyűlésén.

Letölthető Word formátum: szakmai-beszamola-2008 és pdf: szakmai-beszamola-2008

Bondor Erika, a KTE leköszönő elnöke

***

Gazdasági beszámoló: gazdbesz2008

Elköszönés: bucsubeszed_petri

Petri Ágnes, a leköszönő gazdasági vezetője

***

Az Ellenőrző Bizottság éves beszámolója: ellenorzo-bizottsag-beszamoloja-2008

Szakmári Klára, az Ellenőrző Bizottság elnöke

KTE tisztségmegújítás 2008

A jelölő bizottság információi

Egyesületünk jelenlegi elnökének és elnökségének mandátuma ez év végén lejár, ezért megkezdjük az idei tisztségmegújító közgyűlés előkészítését. A KTE elnöksége felkérte a jelölő bizottság alábbi tagjait, akik vállalták a feladatot, és 2008. május 28-án megalakultak.

  • Beck Éva (Kaposvár)
  • Kiss Anna (Kecskemét)
  • Kocsis Éva (Budapest)

A jelölő bizottság megválasztotta elnökéül Kiss Annát.

Legfontosabb információk:

  • Csak a megadott tisztségekre lehet jelölni, de egy tisztségre akár több nevet is meg lehet adni. Ha nem minden funkcióra jelöl valaki tagot, a jelölése akkor is érvényes.
  • Csak 2008-ban érvényes tagsággal rendelkező tag lehet választó és választható – a mindenkori tagnévsor megtekinthető a KTE honlapján és a konyvtarostanar.klog.hu-n.
  • Mindenki csak egy jelölőlapot adhat le, a tagsági kártya száma az azonosító
  • A jelölések beküldése történhet elektronikusan vagy postai úton, de a tagsági kártya számának megadása kötelező.
  • A Jelölőlapok fogadása 2008. szeptember 1-től október 15-ig az alábbi címeken: konyvtar ‘at’ bacskultura.koznet.hu (Kiss Anna), vagy postán: BKMÖ Közművelődési Intézet Könyvtára, Kiss Anna – 6000 Kecskemét, Katona J. tér 8.

A jelölőlap letölthető a blogról és a honlapról is, és a nyomtatott Hírlevél melléklete is lesz!

A KTE alapszabálya és ügyrendi szabályzata a részletesebb információkkal szintén letölthető a blogról és a honlapról!

A tisztség megnevezése A már jelölést kaptak nevei, akik vállalják is a tisztségre való jelölést, megválasztásuk esetén a munkát
Elnök Lázárné Szanádi Csilla
Alelnök Csernyánszky Erzsébet, Dömsödy Andrea, Hock Zsuzsanna
Titkár Csernyánszky Erzsébet, Dékány Dóra, Ilyés Renáta
Gazdálkodás Rónyai Tünde
Pályázati felelős Dömsödy Andrea, Zseli Klára
Kommunikációs vezető Bondor Erika, Dömsödy Andrea, Lázárné Szanádi Csilla
Tagnyilvántartás Cs. Bogyó Katalin, Horváthné Szandi Ágnes
Archívum és irattár Melykóné Tőzsér Judit
Nemzetközi kapcsolatok Bognárné Lovász Katalin, Paszternák Ádám
Ellenőrző bizottság elnöke Szakmári Klára, Juhászné Belle Zsuzsa
Ellenőrző bizottsági tag Sunyovszky Anna, Juhászné Belle Zsuzsa, Tóth Viktória, Tóth Józsefné

Jelenleg a fenti tisztségekre érkeztek be jelölések. Csak azok neveit közöljük, akik vállalják is a jelölést.

Figyelem! A fenti táblázatot folyamatosan frissítjük! Utolsó frissítés: 2008.10.21.

Természetesen még a tagok közül bárki jelölhető, bármelyik tisztségre, a fenti névsor az eddig beérkezett jelöléseket tükrözi! Ha a már meglévő jelölteket támogatjátok, akkor is küldjétek el jelöléseteket, hogy minden jelölt megkaphassa a szükséges számú jelölést, hogy felkerülhessen a választási listára!

Köszönjük!

A jelölő bizottság nevében,

Kiss Anna

Letölthető dokumentumok:

Korábbi információk a tisztségmegújításól szintén olvashatók a blogon.

KTE – Hírek – Tisztségmegújítás

Kedves Kollégák, KTE Tagok!

Az új tanévvel meglehetősen eseménydús időszak köszöntött ránk. Az elkövetkező hónapok programjairól a szokásos felhívások tudósítanak minden érdeklődőt a KTE honlapján és a blogunkon, valamint a levelezőlistákon – de emellett a hamarosan postázott Hírlevél összefoglalóját is ajánlom majd mindenki számára. (A KTE nyomtatott Hírlevelét minden jelenleg érvényes tagsággal rendelkező tagunk megkapja legkésőbb szeptember végéig postán.)

Különösen szeretném felhívni a figyelmet a közelgő határidőkre az idei KTE emlékérmek, valamint a pályázati felhívások kapcsán. Mivel az idei év végén a KTE jelenlegi elnökségének mandátuma lejár, novemberben tisztségmegújító közgyűlést tartunk. A jelöltállítás folyamatáról és szabályairól az alapszabályunk mellett a jelölőbizottság tagjai is felvilágosítást adnak. Elnökük, Kiss Anna a Hírlevélben is közöl majd egy összefoglalót. Továbbra is várják a jelöltekre a KTE tagok szavazatait. Akik ezidáig elektronikus formában még nem adták le jelöléseiket (ezt most is, folyamatosan várják!), a Hírlevélhez mellékelt nyomtatott jelöltállító lapon is megtehetik majd, postán. Kérjük, hogy a szervezés és a pontos előkészítés érdekében mielőbb juttassátok el a megadott címre a jelölőlapjaitokat!

Végül szeretném megköszönni az elmúlt négy év egyesületi munkájához nyújtott támogatást minden KTE tagnak, vezetőségi társaimnak pedig a közös munkát! A következő ciklusban az elnöki posztra nem jelöltetem magam, más területen szeretnék dolgozni. Könyvtárostanári munkám mellett a jövőben szívesen vállalnám például a KTE kommunikációs vezetőjének posztját.
Kérem, hogy a meglévő jelölteket támogassátok szavazataitokkal, és az eddigi javaslatok mellett állítsatok ti magatok is megfelelő jelölteket a KTE egyes munkaköreire!

Eredményes és hasznos munkát kívánok a 2008/2009. tanévben!

Üdvözlettel:

Bondor Erika
KTE elnök

Budapest, 2008. szeptember 8-án.

***

A jelölő bizottság információi

Egyesületünk jelenlegi elnökének és elnökségének mandátuma ez év végén lejár, ezért megkezdjük az idei tisztségmegújító közgyűlés előkészítését. A KTE elnöksége felkérte a jelölő bizottság alábbi tagjait, akik vállalták a feladatot, és 2008. május 28-án megalakultak.

  • Beck Éva (Kaposvár)
  • Kiss Anna (Kecskemét)
  • Kocsis Éva (Budapest)

A jelölő bizottság megválasztotta elnökéül Kiss Annát.

Legfontosabb információk:

  • Csak a megadott tisztségekre lehet jelölni, de egy tisztségre akár több nevet is meg lehet adni. Ha nem minden funkcióra jelöl valaki tagot, a jelölése akkor is érvényes.
  • Csak 2008-ban érvényes tagsággal rendelkező tag lehet választó és választható – a mindenkori tagnévsor megtekinthető a KTE honlapján és a konyvtarostanar.klog.hu-n.
  • Mindenki csak egy jelölőlapot adhat le, a tagsági kártya száma az azonosító
  • A jelölések beküldése történhet elektronikusan vagy postai úton, de a tagsági kártya számának megadása kötelező.
  • A Jelölőlapok fogadása 2008. szeptember 1-től október 15-ig az alábbi címeken: konyvtar ‘at’ bacskultura.koznet.hu (Kiss Anna), vagy postán: BKMÖ Közművelődési Intézet Könyvtára, Kiss Anna – 6000 Kecskemét, Katona J. tér 8.

A jelölőlap letölthető a blogról és a honlapról is, és a nyomtatott Hírlevél melléklete is lesz!

A KTE alapszabálya és ügyrendi szabályzata a részletesebb információkkal szintén letölthető a blogról és a honlapról!

A tisztség megnevezése A már jelölést kaptak nevei, akik vállalják is a tisztségre való jelölést, megválasztásuk esetén a munkát
Elnök Lázárné Szanádi Csilla
Alelnök Csernyánszky Erzsébet, Dömsödy Andrea, Hock Zsuzsanna
Titkár Csernyánszky Erzsébet, Dékány Dóra, Ilyés Renáta
Gazdálkodás Rónyai Tünde
Pályázati felelős Dömsödy Andrea, Zseli Klára
Kommunikációs vezető Bondor Erika, Dömsödy Andrea, Lázárné Szanádi Csilla
Tagnyilvántartás Cs. Bogyó Katalin, Horváthné Szandi Ágnes
Archívum és irattár Melykóné Tőzsér Judit
Nemzetközi kapcsolatok Bognárné Lovász Katalin, Paszternák Ádám
Ellenőrző bizottság elnöke Szakmári Klára, Juhászné Belle Zsuzsa, Lázárné Szanádi Csilla
Ellenőrző bizottsági tag Sunyovszky Anna, Juhászné Belle Zsuzsa, Tóth Viktória, Tóth Józsefné

Jelenleg a fenti tisztségekre érkeztek be jelölések. Csak azok neveit közöljük, akik vállalják is a jelölést.

Figyelem! A fenti táblázatot folyamatosan frissítjük! Utolsó frissítés: 2008.09.24.

Természetesen még a tagok közül bárki jelölhető, bármelyik tisztségre, a fenti névsor az eddig beérkezett jelöléseket tükrözi! Ha a már meglévő jelölteket támogatjátok, akkor is küldjétek el jelöléseteket, hogy minden jelölt megkaphassa a szükséges számú jelölést, hogy felkerülhessen a választási listára!

Köszönjük!

A jelölő bizottság nevében,

Kiss Anna

Letölthető dokumentumok:

Korábbi információk a tisztségmegújításól szintén olvashatók a blogon.

KTE emlékérmek 2008

KTE emlékérmek 2008

Az érmekről további fotók találhatók a weben az online fotóalbumainkban!

A KTE emlékérmek letölthető alapszabálya:

Word – kte-emlekerem

Pdf – kte-emlekerem1

Kedves kollégák, KTE tagok!

A KTE emlékérmek fent letölthető alapító okirata értelmében az idén is meghirdetjük a pályázati lehetőséget az ismert négy kategóriában:

  • KTE emlékérem – Életműdíj

Olyan aktív vagy nyugállományú könyvtárostanár, iskolai könyvtári területen tevékenykedő szakember kapja az életműdíjat, aki jelentős szakmai múltat, de legalább húszéves színvonalas, az iskolai könyvtári szakterületen felmutatott tevékenységet mondhat magáénak. A gyakorlati és elméleti tevékenységet egyaránt jutalmazzuk.

  • KTE emlékérem – A könyvtárostanári hivatásért

Olyan aktív könyvtárostanár kaphatja A könyvtárostanári hivatásért emlékérmet, aki a könyvtárostanári munka megbecsüléséért, elismertségéért sokat tett szakmai tevékenységével és/vagy iskolai könyvtári témájú publikácóival. Diákjaival innovatív módon foglalkozik a könyvtárhasználat terén, és/vagy rendszeresen jó eredményeket érnek el diákjai a Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyen. Ezt az emlékérmet kaphatják szakmánktól olyan intézményvezetők, tisztségviselők is, akik a megelőző időszakban jelentősen javítottak az iskolai könyvtárügy helyzetén, és/vagy kiemelten támogatták a vezetésük alatt álló iskolai könyvtár működését, a könyvtárostanár tevékenységét.

  • KTE emlékérem – Az egyesületért

Olyan könyvtárostanár vagy iskolai könyvtárakkal foglalkozó szakember kaphatja Az egyesületért emlékérmet, aki a Könyvtárostanárok Egyesületének tagja, elnöke, elnökségi tagja volt vagy jelenleg is a vezetőség tagja – valamint olyan volt egyesületi tagok, akik a KTE létrejöttében, később a munkájában jelentős szerepet játszottak.

  • KTE emlékérem – Az év ígéretes könyvtárostanára

Az év ígéretes könyvtárostanára emlékéremre azokat a pályakezdő könyvtárostanár kollégákat lehet felterjeszteni, akik néhány évet már bizonyítottak a pályán, jelenleg is aktív könyvtárostanárok, szakmai kezdeményezéseikkel, gyakorlatukkal láthatólag szép ívű pályának néznek elébe – és a felterjesztéskor nem idősebbek 32 évesnél.

*

Az emlékérmekre történő felterjesztés lehetősége:

A KTE emlékérmeire felterjesztéseket benyújtani minden évben szeptember 20-ig van lehetőség. Felterjesztést tehetnek: a KTE régiói, az egyesület elnöksége, könyvtárostanári munkacsoportok és munkaközösségek, valamint közoktatási intézmények vezetői.

A felterjesztéseket az egyesület címére kell eljuttatni írásos formában:

Könyvtárostanárok Egyesülete, 1462 Budapest, Pf.: 611.

A felterjesztésnek tartalmaznia kell az érintett kolléga pontos nevét, lakcímét, elérhetőségének adatait, és a szakmai szempontoknak megfelelő ajánlást. Csak írásbeli felterjesztéseket tudunk értékelni.

*

Szeptember 20-ig várjuk az idei érmekre történő felterjesztéseket!

Üdvözlettel,

Bondor Erika, elnök

Könvytárostanárok Egyesülete

KTE tisztségmegújítás 2008

Egyesületünk jelenlegi vezetőségének mandátuma ez év végén lejár, ezért megkezdjük az idei tisztségmegújító közgyűlés előkészítését. A KTE elnöksége felkérte a választási bizottság alábbi tagjait, akik vállalták a feladatot, és 2008. május 28-án megalakultak.

  • Beck Éva (Kaposvár)
  • Kiss Anna (Kecskemét)
  • Kocsis Éva (Budapest

A választási bizottság megválasztotta elnökéül Kiss Annát.

Legfontosabb információk:

  • Csak a megadott tisztségekre lehet jelölni, de egy tisztségre akár több nevet is meg lehet adni. Ha nem jelöl minden funkcióra tagot, a jelölés akkor is érvényes
  • Mindenki csak egy jelölőlapot adhat le, a tagsági száma az azonosító
  • A jelölések beküldése történhet elektronikusan vagy postai úton, de a tagsági szám megadása kötelező
  • A Jelölőlapok fogadása 2008. június 1-30. és 2008. szeptember 1-től október 15-ig az alábbi címeken: anna ‘at’ bacsmepi.sulinet.hu (Kiss Anna), vagy postán: BKMÖ Közművelődési Intézet Könyvtára, Kiss Anna – 6000 Kecskemét, Katona J. tér 8. (A jelölések fogadása nyáron szünetel!)

A jelölőlap itt letölthető:

A KTE ügyrendi szabályzata a részletesebb infromációkkal szintén letölthető: a-kte-ugyrendje

A 2007. évi Alapszabály (módosított!) letölthető: kte-_alapszabaly_2007


A tisztségmegújítás menetével és tudnivalóival kapcsolatosan a választási bizottság tagjai folyamatosan adnak információkat a fenti e-mail címeken, és ezeket a levelezőlistákon és a KTE blogján is közzé tesszük.