Morzsák a Vándorgyűlésről

Bejegyzés ideje: 2010. július 19., hétfő. Kategória: KTE, Könyvtárak világa, Olvasás, Programok. Szerző: Cs. Bogyó Katalin

Morzsák a Vándorgyűlésről

Nem szándékom teljes összefoglalót írni a bajai Vándorgyűlésről, de néhány érdekes felvetésre, forrásra szeretném felhívni a figyelmet.

A nyitó plenáris ülésen előadást tartott Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Előadása a „Jelentés a kisebbségek kulturális jogainak érvényesítéséről” c. saját hivatala által készített vizsgálat megállapításaira épült. A jelentés elmondása szerint saját honlapján (http://www.kisebbsegiombudsman.hu) elérhető, de sajnos nem találtam meg. (Kérem, aki tud, segítsen!) Az általa és a másnapi plenárison Fehér Miklós (Könyvtári Intézet) által elmondottak szerint jelentős mértékben foglalkozott a vizsgálat a könyvtári ellátással is, melyben javaslatokat is megfogalmaztak. Biztosan iskolai könyvtárak számára is elgondolkodtatóak.

Ami viszont biztosan állítható, a nemzeti, etnikai kisebbségek számára nemcsak kultúrájuk, hanem létük szempontjából is különösen fontos az anyanyelv használata, melyre a könyvtáraknak, iskolai könyvtáraknak is figyelmet kell fordítaniuk, forrásokat, szolgáltatásokat kell nyújtaniuk.

Vajon hány nem nemzetiségi iskola könyvtára figyel a környezetében élő kisebbségek kultúrájának megismertetésére, támogatására? Azt vajon hogyan, milyen módon teszik? Akár ezen a fórumon is szívesen olvasnánk a jó gyakorlatokról.

A FITT Szekció előadásai közt ismét hallhatunk a konyvtar.hu szolgáltatásairól, és azok jövőbeni lehetőségeiről. Ezekről továbbra is azt gondolom, hogy informatikus, pénz és idő hiányában jó lehetőségek az iskolai könyvtárak számára is.

A Gyermekkönyvtáros Szekció és a KTE közös szekciójában

Családi Olvasás Éve 2010 – segédanyagok egy helyen

Bejegyzés ideje: 2010. június 23., szerda. Kategória: Könyvtárak világa, Olvasás, Programok. Szerző: Cs. Bogyó Katalin

A Könyvtári Intézet olvasásnépszerűsítő kampányt hirdet és felhívásával arra kéri a könyvtárakat, hogy valósítsák meg együtt a „Családi Olvasás Éve 2010” szellemében megindított programsorozatot.

A „Családi Olvasás Éve 2010” programsorozat elsődleges célja az olvasás méltó rangjának visszaállítása, az olvasás valamennyi funkciójának tudatosítása, az olvasási kompetenciák fontosságának hangsúlyozása, változatos és érdekes olvasásfejlesztő és -népszerűsítő programok szervezése révén a könyvtárakban, ezen keresztül a könyvtárak szerepének meghatározása és fontosságuk bemutatása az olvasóvá nevelés folyamatában. Be akarjuk bizonyítani, hogy olvasni mindenkinek érdemes!

Igényeljen palkátot, szórólapot, egyéb ajándékokat a www.konyvtar.hu oldalon (http://konyvtar.hu/hirek/1207) keresztül az Családi Olvasás Éve programok népszerűsítésére. Ezt a lehetőséget elsősorban a TÁMOP pályázatokon nem nyert könyvtárak figyelmébe ajánljuk.

Új kulturális szakértői rendelet

Bejegyzés ideje: 2010. május 03., hétfő. Kategória: Jogszabályok, Könyvtárak világa. Szerző: Cs. Bogyó Katalin

Kedves Kollégák! Kedves Könyvtári Szakértők! Kedves Leendő könyvtári szakértők!

A kulturális szakértői igazolvány könyvtári szakterületen feltétele annak, ha valaki iskolai könyvtári szakfelügyelő szeretne lenni. Így jelezném, hogy megjelent a vonatkozó új rendelet, ami feltehetően hamarosan a közlönyben is olvasható lesz. Újdonsága, hogy az eddigi feltételeken túl tanfolyam is szükséges lesz.

19/2010. (IV. 23.) OKM rendelet a kulturális szakértői tevékenység folytatásának feltételeiről és a kulturális szakértői nyilvántartásvezetéséről

2. § (1) Kulturális szakértői tevékenységet az folytathat, aki az adott szakterületen rendelkezik
a) e rendelet 1. mellékletében előírt mesterfokozattal és szakképzettséggel vagy egyetemi szintű végzettséggel és szakképzettséggel és
b) a tevékenység megkezdését megelőzően 3 évnél nem régebben szerzett – legalább 5 éves, múzeumi szakterületen legalább 10 éves szakmai gyakorlattal.
(2) Könyvtári szakterületen kulturális szakértői tevékenységet az folytathat, aki az (1) bekezdésben foglalt feltételeket teljesíti, és a kultúráért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter) a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló rendelete szerinti akkreditált könyvtári szakértői tanfolyam jellegű szakmai továbbképzés elvégzéséről tanúsítványt szerzett,
(6) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti szakmai gyakorlati időn az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt képzettség megszerzését követően, az adott szakterületen, esetlegesen részszakterületen, szakágban szakmai munka- vagy feladatkörben eltöltött időt kell érteni.

3. § (1) A bejelentés tartalmazza:

MKE Vándorgyűlés 2010

Bejegyzés ideje: 2010. április 26., hétfő. Kategória: Könyvtárak világa, Más szervezetek, Programok. Szerző: Cs. Bogyó Katalin

Kedves Kollégák!

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének 42. vándorgyűlésére 2010. július 15. és 17.  között kerül sor Baján.  Az idei konferencia fő témája:

KULTÚRÁK TALÁLKOZÁSA
Könyvtárak és könyvtárosok a kölcsönös megértés szolgálatában

A szakmai és szabadidős programokról, valamint az összes tudnivalóról a Vándorgyűlés folyamatosan bővülő honlapja ad tájékoztatást.

A jelentkezési tudnivalók elérhetők a következő weboldalról: http://vandor2010.ejf.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=64&Itemid=71

A Vándorgyűlésre jelentkezni elsősorban az on-line űrlap kitöltésével lehet. Akik számára ez nem megoldható, a honlapról letölthető és hagyományosan beküldhető jelentkezési lapot biztosítanak. A jelentkezéseket az esemény szervezője, a Conference Tours várja on-line a rendezvény honlapján keresztül, az 1/353-0025 1/353-0025 fax számon, vagy a 1372 Bp. Pf. 451. postacímen.

Online űrlap

Honlap

Kárpát-medencei könyvtárosok konferenciája

Bejegyzés ideje: 2010. április 16., péntek. Kategória: Könyvtárak világa, Vidéki programok. Szerző: Cs. Bogyó Katalin

Kedves Kollegák!

 Az Informatikai és Könyvtári Szövetség és a Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ 2010 május 30. és június 1. között rendezi meg a Kárpát-medencei könyvtárosok konferenciáját Csongrádon. A program és a jelentkezési lap elérhető a www.konyvtar.csongrad.hu oldalon. Minden kollégát szeretettel várunk!

 Horváth Varga Margit

igazgató

Forrás: Katalist

Nagy könyvelhagyó nap 2010

Bejegyzés ideje: 2010. március 11., csütörtök. Kategória: Hírek, Könyvtárak világa, Más szervezetek. Szerző: Cs. Bogyó Katalin

 

Kedves Kollégák,

2010. március 25-én ünnepli második születésnapját a Veszíts el egy könyvet! Az évfordulót – akárcsak tavaly - egy “Nagy könyvelhagyó nap” megszervezésével szeretnénk emlékezetessé tenni. Tavaly 249 könyv veszett el a könyvelhagyó napon, köszönhetően elsősorban azoknak a könyvtárosoknak (20 könyvtár munkatársainak), akik segítettek a szervezésben.

Idén is hasonló felhívással fordulunk a kollégák felé: ha Önnek, könyvtárának van kedve bekapcsolódni a könyvelhagyó nap szervezésébe, kérjük, a további részletekért jelentkezzen a csababuzai@gmail.com  e-mail címen.

Köszönettel,

Buzai Csaba
könyvtáros
Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza
http://blog.justhvk.hu/
csababuzai@gmail.com

Forrás: Katalist

Nyílt Nap az OSZK-ban – Magyar nyelvemlékek tárlatvezetés

Bejegyzés ideje: 2010. január 14., csütörtök. Kategória: Könyvtárak világa, Más szervezetek, Programok. Szerző: könyvtárostanár

Kedves Kollégák,

az Országos Széchényi Könyvtár tisztelettel meghívja Önöket
a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartandó nyílt napra, melynek programjai a
„Látjátok feleim…” Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig
című kiállítás köré szerveződnek.

Időpont: 2010. január 21., csütörtök

A rendezvény keretében kiállításunk egész nap ingyenesen látogatható.
Öt alkalommal (10, 11, 12, 13 és 18 órakor) tárlatvezetést tartunk.
A kiállítás katalógusa és a Nyelvemlék-mappa kedvezményes áron kapható.
A beiratkozási díjból 50% engedményt biztosítunk.

A részletes programot a csatolt mellékletben találják:  jan21megh_OSZK


Budai-Király Tímea
Országos Széchényi Könyvtár Kiadványtár
Tel.: 22-43-878
Fax: 22-43-744
Email: kiadvany ‘at’ oszk.hu

Forrás: KATALIST

Meseillusztrációk a FSZEK Központi Könyvtárában

Bejegyzés ideje: 2009. december 14., hétfő. Kategória: Könyvtárak világa, Más szervezetek, Programok. Szerző: könyvtárostanár

Tisztelt Kollégák!

2009. december 16-án este nyílik a FSZEK Központi Könyvtár Kisgalériájában
Rényi Krisztina mesekönyvillusztrátor tárlata. A részletek a mellékletben
olvashatók >> Rényi K

Köszönjük, ha hírt ad a kiállításról!

Üdvözlettel:
Csopaki Orsolya
FSZEK Központi Könyvtár

A mesék világa

Chopin – kiállítás és koncert az OIK-ban

Bejegyzés ideje: 2009. október 14., szerda. Kategória: Könyvtárak világa, Programok. Szerző: könyvtárostanár

“A középszert még érinteni sem óhajtanám.”

Az Országos Idegennyelvű Könyvár és a
budapesti Lengyel Intézet tisztelettel meghívja Önt
2009. október 16-án, pénteken 17 órára a

Fryderyk Chopin története
című vándorkiállítás megnyitójára.

A kiállítást megnyitja
Őexc. Joanna Stempińska, a Lengyel Köztársaság nagykövete,
és Dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár.

Tárlatvezetést tart Andrzej Sułek, a Nemzeti Fryderyk Chopin Intézet igazgatója.

A kiállítást a Nemzeti Fryderyk Chopin Intézet – Fryderyk Chopin Múzeum munkatársai készítették.

A kiállítás 2009. november 4-ig ingyen látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

A megnyitó után 18 órakor
Marek Długosz Hommage a  Chopin
címmel gitárkoncertet ad.

Helyszín: Országos Idegennyelvű Könyvtár
1056 Budapest, Molnár utca 11.

Részletek az OIK honlapján

Könyvtáravató októberben

Bejegyzés ideje: 2009. október 07., szerda. Kategória: Hírek, Könyvtárak világa, Könyvtárostanárok. Szerző: könyvtárostanár

Könyvtárostanárok talán nem is tudnák nagyobb ünnepséggel köszönteni az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapját, mint egy új iskolai könyvtár megtervezésével, kialakításával, berendezésével és beüzemelésével. Hatalmas munka ez – és ugyanakkor nagy öröm: ritka és jelentős pillanat egy könyvtárostanár szakmai életében, ha átélheti mindezt.

Október első napjaiban adták át hivatalosan a budapesti Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium új épületszárnyát, benne az újonnan kialakított iskolai könyvtárral. Az iskola alapításának 50. évfordulóját ünnepli éppen. A jubileumi ünnepségek és a több napos szakmai programok után az érdeklődőknek ma délután mutatta be az intézmény új könyvtárát Petri Ágnes könyvtárostanár.

A helyszín hamarosan szakmai konferenciának is helyet ad – a programról már korábban hírt adtunk.

Képes beszámolónk az online fotótárunkban megtekinthető. Gratulálunk a szépen berendezett új könyvtárhoz és további sikeres munkát kívánunk!

Tamási_kollázs

Következők »
rape pics Anal Sex "dogs mating" homemade dildo Young Lesbians "exposed thong" Male masterbation male nude 195. Hentai Flash Games lesbian school girls small girls, Adult Baby wet t-shirts, pissing in public Summer Of 69 horny cheerleaders nude black women, Teen Tight Ass suck my cock horse blowjob Adult Comics female cum squirter "porn girls" Girls In Thongs Horny babysitters horny cheerleaders 772. teen fuck herself! Sexy Wallpapers hyapatia lee tommy hilfiger Girls Naked girls in wet lingerie wet t-shirts, Small Boobs teen halloween costumes tantric massage, Kiddie Porn girls underwear cute ass

Dog Dick In Pussy

crack whores? "gay gangbang clip" Holly Madison milf; small girls, Lesbian Movie erotic cartoons ay papi Pussy Lips pissing in public tile saw blade Animal I Have Become hyapatia lee nude couples Teenage Mutant Ninja Turtles sexy nude girls, "naked pictures" Hot Girls smooth boys "dogs mating" Cartoon Incest homemade dildo "exposed thong" Nude Women Male masterbation male nude 195. lesbian school girls Porn Movies snake sex, wet t-shirts, Massive Blow Job pissing in public horny cheerleaders Slut Wives Nude gallery nude games 392. suck my cock Granny Pussy horse blowjob female cum squirter Naked Man
"porn girls"
hentai tentacles Blood Pressure teen fuck herself! hyapatia lee Porsche Workshop Manuals Downloads tommy hilfiger girls in wet lingerie Angelina Jolie Naked wet tits! teen halloween costumes Hot Teens team building activities girls underwear Child Super Models dad and daughter incest crack whores? Girl On Girl gay dating sex milf; Preteen Incest small girls, erotic cartoons Sex Porn ay papi pissing in public Asian Sluts tile saw blade
hyapatia lee
Pussy Fucking nude couples sexually transmitted diseases Jenna Jameson Hardcore "naked pictures" smooth boys Tmx Elmo "dogs mating" homemade dildo Scarlett Johanson "exposed thong" Male masterbation male nude 195. Young Porn lesbian school girls snake sex, Teens For Cash wet t-shirts, pissing in public Pussy Eating horny cheerleaders Nude gallery nude games 392. Real Sex suck my cock horse blowjob Hot Anime Girls female cum squirter "porn girls" Lesbian Sex Horny babysitters horny cheerleaders 772. teen fuck herself! Naked College Girls hyapatia lee tips for sex; Girl Nudist girls in wet lingerie wet t-shirts, Kid Sex teen halloween costumes team building activities Young Virgins girls underwear dad and daughter incest Lolita Mpegs crack whores? gay dating sex Housewife Sex milf; small dogs, Teen Sex erotic cartoons ay papi Porno Tube pissing in public tile saw blade Karma Sutra hyapatia lee nude couples Smells Like Teen Spirit

sexy nude girls,

naked breasts Teen Blowjobs smooth boys "dogs mating" Pink Pussy homemade dildo "exposed thong" Underage Girls Male masterbation male nude 195. lesbian school girls Hot Boys snake sex, wet t-shirts, Cheerleader Pussies pissing in public horny cheerleaders Simpsons Fucking Nude gallery nude games 392. suck my cock Naked Women horse blowjob female cum squirter Simpsons Porn "porn girls" Horny babysitters horny cheerleaders 772. Pokemon Sex teen fuck herself! hung like a horse Child Model tommy hilfiger girls in wet lingerie Girl Shower Cams wet tits! teen halloween costumes Swimsuit Models team building activities girls sucking cock Erotic Art dad and daughter incest crack whores? Pamela Anderson Sex gay dating sex milf; Gay Teen Boys small girls, erotic cartoons Female Breast Photography ay papi pissing in public

Baby Got Boobs

tile saw blade hot young blonde cheerleaders Teen Rape nude couples sexy nude girls, Hot Porn "naked pictures" smooth boys Nude Lesbians "dogs mating" homemade dildo Horse Fucking "exposed thong" Male masterbation male nude 195. Underage Lolita lesbian school girls snake sex, Porn For Women wet t-shirts, pissing in public Midget Porn horny cheerleaders Nude gallery nude games 392. Blowjob Clips suck my cock horse blowjob Flat Chested Girls female cum squirter

"porn girls"

Erotic Massage Horny babysitters horny cheerleaders 772. "anal first gay porn" Gay Fuck hyapatia lee tommy hilfiger College Girls girls in wet lingerie wet tits! Grand Theft Auto Cheats teen halloween costumes team building activities Family Nudity girls underwear dad and daughter incest Finger Fucking crack whores? gay dating sex Gay Men milf; small girls, Nip Slip erotic cartoons ay papi Close Up Pussy pissing in public tile saw blade Wwe Divas Naked hyapatia lee nude couples Dbz Hentai sexy nude girls, "naked pictures" Erect Nipples smooth boys "dogs mating" Girls Fucking homemade dildo "exposed thong" Phat Azz Male masterbation male nude 195. lesbian school girls Latina Girls snake sex, wet t-shirts, Dragonball Z Hentai pissing in public homemade blowjob Virgin Sex Nude gallery nude games 392. suck my cock Kendra Wilkinson horse blowjob female cum squirter Pussy Cum "porn girls" Horny babysitters horny cheerleaders 772. Lesbian Bondage teen fuck herself! hyapatia lee Nude Cheerleaders tommy hilfiger girls in wet lingerie Young Hentai wet tits! teen halloween costumes Male Masturbation Techniques team building activities girls underwear Naked Girls dad and daughter incest crack whores? Blowing A Horse Cock gay dating sex milf; Hot Pants small girls, erotic cartoons Cheerleaders Nude ay papi pissing in public Naked Celebs tile saw blade
hyapatia lee
Incest Porn nude couples sexually transmitted diseases Teeny Bopper Club "naked pictures" small breast? College Girl Strip "dogs mating" homemade dildo Ampland Movies "exposed thong" Male masterbation male nude 195. Teenage Girls lesbian school girls snake sex, Big Butts wet t-shirts, pissing in public Britney Spears Naked horny cheerleaders Nude gallery nude games 392. Male Masturbation suck my cock horse blowjob Illegal Porn female cum squirter "porn girls" Gallery Of Paris Hilton Horny babysitters horny cheerleaders 772. teen fuck herself! How To Masturbate hyapatia lee tommy hilfiger Girls In Bras Kissing girls in wet lingerie wet tits! Men Masturbating teen halloween costumes tantric massage, Cum Swapping girls underwear dad and daughter incest College Girls Stripping crack whores? gay dating sex Girl Sex milf; small girls, Young Pussy erotic cartoons ay papi Young Teen Sex pissing in public ti the rapper! Kim Possible Xxx hyapatia lee nude couples Anal Orgasm

sexy nude girls,

naked breasts Dirty Girls smooth boys "dogs mating" Girls Breast homemade dildo "exposed thong" Vintage Porn Male masterbation male nude 195. lesbian school girls Preteen Virgins snake sex, wet t-shirts, Asian Tits pissing in public horny cheerleaders Girls Lesbians Nude gallery nude games 392. suck my cock Teenage Boys horse blowjob female cum squirter
Camel Toe
"porn girls" hentai tentacles Drunk Sex teen fuck herself! hyapatia lee Anetta Keys tommy hilfiger
girls in wet lingerie
Naked Young Girls wet tits! tantric massage, Hot Ass team building activities girls underwear Totally Spies Hentai dad and daughter incest crack whores? 3d Incest gay dating sex milf; Britney Spears Porn small girls, erotic cartoons Huge Cock ay papi pissing in public Hot Ladies tile saw blade hyapatia lee Gay Toons nude couples sexy nude girls, Young Black Pussy "naked pictures" smooth boys Dog Fucking "dogs mating" homemade dildo Nude Photography "exposed thong" make fake pussy Milf Sex lesbian school girls small girls, Hardcore Party wet t-shirts, pissing in public Celebrity Nude horny cheerleaders nude black women, Wife Sex suck my cock